Amikor az első gyerekem megszületett, alig vártam, hogy a tekintetünk egymásba kapcsolódjon, és lássam a szemében a felismerést: igen, ő az anyukám, akivel kilenc hónapon át egyek voltunk. Tudtam, hogy én leszek az, akinek a kezében megnyugszik, hiszen meghallja azt a hangot, amit mindennél jobban szeret: a szívem dobbanásait.
Haha.
Luca elég magasról tett rá, hogy én vagyok az anyja. Sandán nézelődött a babakék szemeivel, és egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki meg van hatódva a létezésemtől. Mikor néhány naposan az apja ölében ordítani kezdett, fölényesen vettem át: - Add csak ide, majd nálam elhallgat, meglátod!
Ha lehet, még magasabb hangerőre tekerte a visítást, öt perccel később pedig az épp betérő védőnő karjaiban azonnal elhallgatott, majd rövidesen el is aludt, mint a bunda.
Pompás. Remélem, jó lesz a társaság a nyugdíjasotthonban, ahová bedug majd az első adandó alkalommal. Olyan nagy kérés, hogy azt szeretném, hogy a gyerekem engem szeressen a legjobban?
Kérd és megadatik.
Olyan hét hónapos lehetett, mikor megismerkedtünk azzal a kifejezéssel, amitől minden szülő hátán feláll a szőr, és rémülten ingatja a fejét: ez pedig nem más, mint a szeparációs szorongás!
Mi történik ilyenkor?
Már épp kezdtél örülni, hogy lesz egy kis énidőd is. Talán már edzeni is elmentél, míg a nagyi vigyázott a kicsire, és vígan elvoltak. Esetleg kezdted fontolgatni a férjeddel közös mozit, vagy egy kiruccanást a barátnőkkel.
És ekkor, szinte egyik napról a másikra a gyerek elromlik. Visít, ha kilépsz a látómezejéből, zokog, ha az eddig imádott nagymama kezébe adod, és megint elkezd többször felkelni éjszaka!
Mi történik itt?
És főleg: te rontottál el valamit?
Valójában a szeparációs szorongás egy teljesen normális fejlődési fázis egy baba életében, és szinte kivétel nélkül minden gyereket érint. Tudom, hogy amikor benne vagy nyakig, nem túl vigasztaló, de tény: jó jel, ha szepaszorong a gyereked. Nem könnyű időszak, ám nem is törvényszerű, hogy kihulljon a maradék hajad is a végére. Fontos, hogy tisztában légy azzal, hogy miért is történik ez így.
Mi fán terem a szeparációs szorongás, és mi az oka?
Egy kisbaba körülbelül féléves koráig gyakorlatilag szimbiózisban él az édesanyjával. Ekkor azonban lassanként kezd rádöbbenni, hogy ő egy különálló lény. Ezt két dolog erősíti:
- ekkortájt kezd kialakulni a tárgyállandóság fogalma: rájön, hogy a tárgyak és az élőlények tőle függetlenül akkor is léteznek, ha nem látja őket
- a mozgásfejlődése felgyorsul: egyre inkább képes önállóan eltávolodni anyjától, ez pedig megrémíti
Hatalmas ugrás, nem igaz? Nem csoda, hogy a kis felfedezők elbizonytalanodnak, és minden eddiginél jobban kezdenek ragaszkodni az édesanyjukhoz. A rettegés, hogy elveszíthetik, a teljes napjukat meghatározhatja.
Hogyan lehet túlélni?
A legfontosabb, hogy te ne bizonytalanodj el. Tuti, hogy megkapod majd, hogy mindez csak azért van, mert
-el van kapatva
- sokat volt ölben
- sokat szoptattad
- sokat ringattad.
(Tényleg: tudtad, hogy „bezzeg az én időmben” még szepaszorongás sem létezett?)
1. Ne higgy az önjelölt tudósoknak! Pláne ne higgy nekik, mikor azt mondják, hogy mindez a te hibád, és nem fogod tudni soha beszoktatni bölcsődébe/óvodába, és egy szoknyádon ülő anyámasszony katonája lesz belőle.
2. Első a gyerek érdeke, de ne légy mártír! A szeparációs szorongás kezelése nem azt jelenti, hogy innentől kezdve nonstop vele kell hogy legyél hónapokon keresztül. Persze az új dolgokat (első külön töltött éjszaka, saját szobába költöztetés) hagyd későbbre, de ugyanúgy folytassátok tovább az életet, mint eddig.
3. Fogd fel úgy, mint tanulási folyamatot a baba számára: tapasztalja meg, hogy ha el is tűnsz rövid időre, visszatérsz hozzá! Ha korábban is vigyázott rá a nagymama, ugyanúgy otthagyhatod vele néhány órára – érezni fogod, hogy mekkora a határ.
4. Edzés? Szórakozás? Naná, de most szabd a babához a programokat! Keress baba-mama tornát: legjobb, ahol hordozóban rajtad lehet. Fontolgattad a futóbabakocsit? Itt az ideje, hogy beszerezz egyet! Találj babás közösségeket, klubokat, zenés babafoglalkozásokat. Nem baj, ha a gyerek végig az öledben hajlandó csak ülni, a lényeg, hogy mindketten társaságban legyetek
5. A hordozás otthon is életmentő: tudjuk, hogy a házimunka nem várhat, és babával a hátadon a legtöbb feladatot el tudod végezni. A járóka sem lesz barátod ebben az időszakban: próbáld minél bababarátabbá tenni a szobát, vagy akár keríts le egy nagyobb területet, ahol biztonságban tudhatod.
Jó, de mikor lesz vége?Az első hullám 10 hónapos körül kezd csillapodni.
MICSODA?? Első hullám?
Igen, van második is. Nyugodtan hörpintsd fel azt az Unicumot.
Nos, a szeparációs szorongás második szakasza nagyjából egy-másfél éves kor körül kezdődik. A rossz hír, hogy a tünetek itt valamennyivel erősebbek, a jó hír viszont az, hogy a gyerek életkorából adódóan az ő szintjén meg tudunk magyarázni neki bizonyos helyzeteket. Ekkor már igazi örökmozgóvá válik a kisgyermek, és pont ez a hatalmas szabadság teszi újból szorongóvá.
Ebben a korban már nehezebb megoldani az egész napos együttlétet, hiszen van, aki már bölcsődébe jár, és az anyának is adódhatnak rendszeres elfoglaltságai. Fontos, hogy ne lódítsunk: ne mondjuk, hogy csak a szemetet visszük le, mikor tudjuk, hogy két órát leszünk távol, és ne terelje el a nagyi a figyelmét, amíg kisurranunk a lakásból! Magyarázzuk el, hogy elmegyünk, integessünk, alakítsunk ki egy búcsúzási rituálét, majd határozottan lépjünk ki az ajtón.
Fontos, hogy mindig a szemed előtt lebegjen: ez egy átmeneti időszak, akármennyire is végtelennek tűnik. Van olyan gyerek, akinél alig észrevehetőek a szeparációs szorongás tünetei, és van, aki minden tankönyvi tünetet produkál. Testvéreknél is hatalmas lehet a különbség: az egyik lányomnál minimális volt a matricakorszak, a másik viszont már akkor ordított, ha felmerült benne a gyanú, hogy arrébb akarok állni egy méterrel. És igen, elmúlt – gyakorlatilag egyik napról a másikra.
Forrás: cukimamik.hu